2018. szeptember 23., vasárnap

,

Haori - Herold



/Figyelmeztetések a lap alján./

Herold

Ma kiderült, hogy megbuktam négy tantárgyból, aztán kaptam egy telefonhívást a szüleimtől az óra közepén, hogy a macskámat holtan találták a kertben. Elszörnyedtem, nem hittem a fülemnek. Türelmetlenül ültem végig a matek órát, amiből buktam. Miután kicsengettek, az egyik folyosón összefutottam a barátnőmmel, aki a karomnál fogva kezdett rángatni az egyik terembe. Azt hittem, hogy enyelegni akar – ami kedvemre való lett volna a történtek után –, de kiderült, hogy szakítani. Értetlenül álltam, és hallgattam a mondandóját: Már nem szeretlek, meg egyébként is van egy másik srác, aki…
Aztán a szája elé tettem a kezemet, mert nem akartam tovább hallgatni. Kivágtam a terem ajtaját, a szekrényemből elővettem a táskámat, aztán elindultam a kijárat felé. 

– Történhet még ennél is rosszabb? – sóhajtottam, és igen…

– Herold! – kiáltotta az igazgatóhelyettes utánam. A szememet forgattam, és azon agyaltam, hogy megint mit csinálhattam… Ma nem volt balhém, és egész kulturáltan viselkedtem annak ellenére, hogy bukok több tantárgyból, meghalt a macskám, elhagyott a barátnőm egy másik pasiért… Bőven elég okom lett volna arra, hogy belekössek emberekbe. 

– Történt valami? – kérdeztem kissé tiszteletlenül a nőtől. Felvont szemöldökkel figyeltem a reakcióját. A karját összefonta a melle előtt, de a megszokott komolysága helyett sajnálkozóan nézett rám. Itt tényleg történt valami.

– Kövessen! – parancsolt rám, én lomhán mentem utána. Levetődtem a tanáriban az egyik székre, és vártam. – Nagyon megrázó dolog történt, amit sajnos nekem kell közölnöm veled, Herold. Azon leszünk, hogy segítsünk neked, amiben tudunk.

Jézusom! Mi történhetett? A halálomon vagyok, csak nem tudok róla? 

– Nyögje ki, igazgatóhelyettes! – vetettem oda pofátlanul, de csak egy hatalmasat sóhajtott, a megszokott asztalra csapás, vagy szúrós pillantások helyett.

– Rendben! Ezt egyébként sem lehet jól tálalni. – Mint valami ételt? Nagyon kíváncsi lettem! – Meghaltak a szülei egy autóbalesetben.

A szám tátva maradt egy pillanatra, majd röhögni kezdtem, mert nem hittem el. Viszont a nő nem mosolygott, továbbra is komoly fejet vágott, ami arra következtetett, hogy nem viccelt… Pedig kezdtem azt hinni, hogy nem annyira mogorva, tud nevetni is…

– Hogy történt?

– A járdán sétáltak, amikor egy ittas vezető lehajtott az útról és elütötte őket… – meséli halkan, hogy mások ne hallhassák a tanáriban.

Jézusom… Tényleg meghaltak – ismertem be magamnak. – Ilyennel egyébként sem szabad viccelődni. Én csak… – sóhajtottam. 

– És most mi lesz velem? – szólaltam meg körülbelül öt perc néma csend után, de nem néztem az igazgatóhelyettesre. Sóhajtottam, közben megjegyeztem magamban: Reménykedj, Herold, hogy ennél nem lehet rosszabb. 

– A nagymamád az egyetlen élő rokonod. Már értesítettük a történtekről, és természetesen hozzá fogsz költözni.

Hirtelen kaptam fel a fejemet a hír hallatán, és ismét elszörnyedtem magamban, hogy mindig van rosszabb, mindig történhet valami, ami rosszabb annál, amilyen helyzetben egyébként is van az ember. Ha nem is rosszabb, de egy szintén rossz dolog… A reményről én abban a pillanatban mondtam le.

Figyelmeztetések (kijelölés után látható): halál


Share:

1 megjegyzés:

  1. Szia!

    Ahogy olvastam az írásod, már kezdtek is megfogalmazódni bennem észrevételek, szóval jövök is egy véleménnyel.

    Amire örömmel adok egy jó pontot, hogy már az elején kiderül, hogy a főszereplő fiú és nem csak a címből lehet rá következtetni, hanem a szövegből is kiderül.

    Tetszett még, hogy a főszereplőnek van valamiféle jelleme. Igaz, hogy szívem szerint felpofoznám, mert szerintem idegesítő és arrogáns, de legalább van neki. (Ez amúgy nem baj, lehet jól kezelni egy ellenszenves karaktert is, hogy aztán érdekeljen a sorsa.) És ez sokkal inkább életszerűvé teszi, mintha szándékosan arra mennél rá, hogy "tök átlagos" legyen.

    Ami még tetszik, hogy fokozod, mi minden történik a sráccal aznap. Viszont számomra ezt tönkreteszi az, hogy a végén nem derül ki, miért is olyan nagy tragédia a nagymamához kerülés? Már persze azon túl, hogy eleve egy pocsék helyzetben van Herold. Más városban lakik és ezért el kell költöznie? Vagy egy kibírhatatlan, vén szipirtyó? Ha nincs semmi, akkor ez nem a korábbiak fokozása, mint amiként leírtad.

    Azon kívül, hogy a főszereplő fiú és vélhetően gimnazista - bár ezt is csak találgatni lehet -, nem derülnek ki tények, amik alapján el lehet őt és a történetet helyezni térben és időben. Az még ad némi támpontot, hogy a gyereknek van mobilja, de ezen kívül semmi. Amiket érdemes lenne végiggondolnod és valamiként az olvasó tudomására hozni: Milyen évet írunk? Mi a helyszín? Melyik ország, milyen jellegű iskola? Mennyi idős Herold, hányadikba jár?

    Emellett teljesen hiányoznak a leírások. Pl. ezekkel is be lehet mutatni, hogy milyen iskolába jár. Modern, jól felszerelt vagy szocreál épület és még kréta sincs? Meg érzelmek, hangulatok közvetítésére is jó lehet. Igaz, hogy egy iskolai tantermet mindenki el tud képzelni, de te fortítsd a saját oldaladra a leírást! Sokkal többet ki lehet hozni belőle, mint szimplán a környezet tárgyilagos leírását. ;)

    Logikátlanságot, furcsaságot is találtam a szövegben: Milyen iskolában engedik meg a gyereknek, hogy órán telefonhívást fogadjon? Legfeljebb ha a szüleié az iskola. Vagy ha megteszi, akkor az egy izgalmas jelenet lehet, hogy a tanár meg próbál közben veszekedni vele, de semmiképp sem egy természetes dolog, hogy "ja, kaptam egy hívást órán, hogy..." Már akkor elveszem a gyerektől a telefont, ha csak előveszi órán.

    Amit még hiányoltam, az a barátnő reakciója az elején. Ha valaki úgy próbálja belémfojtani a szót, hogy befogja a számat / szám elé teszi a kezét, arra minimum reagálok valahogy, hát még ha ott is hagy. Nem élő így a szereplő.

    Ezt így még csak egy vázlatnak érzem. Kidolgozva, élő szereplőkkel megtöltve lehet belőle első fejezet, de most még csak vázlat.

    Jó munkát hozzá, remélem, sikerült átgondolandó szempontokat adnom! :)

    Üdv:
    Lia

    VálaszTörlés