2019. január 6., vasárnap

,

Leah Hope Eastbrook - Hajnal



(A Háromszáz blog kihívására készült mű. Adott cím: Hajnal)


Elnyomtam egy ásítást, miközben a telefonom kijelzőjére pillantottam. Még csak fél öt körül járt az idő, de Hódmezővásárhely már ébredezett – leszámítva a konzis csapatot. Mi ugyanis úgy döntöttünk, hogy kiköltözünk a kollégium ebédlőjének tetőjére, hogy egész éjjel csillagokat lessünk, kártyázzunk, röhögjünk, és kivesézzük az előző esti tábornyitó koncertet. A gyengébbek hajnali kettő körül bementek aludni, de a kemény mag kicsit tovább húzta a kelleténél. Nem volt jó ötlet.

– Mindjárt elalszom – jegyezte meg Kinga, aki Roli vállára dőlve próbált ébren maradni.

– Nemsokára felkel a nap. – A fiú végigsimított barátnője karján, és fejét a lányéra hajtotta. Mindkettejük kezében egy-egy bögre instant kávé várta, hogy végre megigyák. – Bírd ki még egy kicsit, aztán megyünk aludni.

– Na, micsoda puhány népség! – szólalt meg Andris, aki két újabb bögre instant kávét próbált meg nem kiönteni, miközben kimászott az első emeleti szoba ablakán, és helyet foglalt a leterített takarón. Az egyiket felém nyújtotta. – Én nem fogok aludni egy percet sem!

– Akkor készülj fel Hargitai haragjára – cukkoltam finoman.

– Tudod, erre találták ki ezt a csodaszert – mondta teátrálisan megemelve a poharát. Aztán nem maradhatott el a szokásos koccintásunk, amit már kilencedik óta csináltunk. – Na és Barth mit fog szólni hozzád?

– Az öreg csíp engem, és én amúgy is jobban bírom napközben az ébrenlétet, mint egyesek. – Jelentőségteljesen Andrisra néztem, aki elmosolyodott. Mindkettőnknek eszébe jutott az előző évi tábor, amikor az uraság elkésett a zongoraórájáról, mert sorozatmaratont tartott egész éjszaka, és még a hangos dörömbölésemre sem kelt fel. – Lefogadom, hogy nem fogsz tudni felkelni, és már ebédkor kómás leszel.

– Na, majd meglátjuk – nézett rám kihívóan, én pedig álltam a pillantását. Ha harc, hát legyen harc!

– Nézzétek! – Kinga hirtelen éberebb lett, és a horizont felé mutatott. Meseszép látvány tárult elénk, ahogy a korábban lilás színű ég lassan kezdte felvenni a kék és a rózsaszín árnyalatait, majd a látóhatárnál megjelentek az első napsugarak.


Share:

5 megjegyzés:

  1. Szia!

    Hű, biztos marha nehéz adott szószámmal dolgozni, én sosem bírtam rávenni magam, hogy akár minimumot, akár maximumot tartsak. Egy sztori annyi, amennyi.
    És valahogy itt is egy kicsit izzadtságszagúnak érzem a dolgot.

    Rengeteg a szereplő a terjedelemhez képest, csak azért, hogy mind maximum egyetlen mondat erejéig kerüljön elő. Nem azt mondom, hogy háromszáz szóban ki kell derülnie, melyiknek mi a kedvenc kajája vagy mi volt a jele az oviban, de egy kicsit céltalannak érzem, hogy pont ennyien legyenek.

    És hát miért is? Mert kicsit az az érzésem van, hogy két szék közé ültél. Hiszen cselekmény nincs igazán: pár fiatal ül a tetőn. Csattanó sincs a végén, így novellának nem igazán mondanám. Ha mindenképp így akarom nézni, akkor felvezetsz valamit, aztán eléred a szóhatárt, ezért puff, vége van.
    Ha viszont tényleg nincs cselekmény és pusztán a hangulatfestés volt a cél, ahhoz meg nagyon kevés a leírás, mivel elveszi tőle a szószámot a sok karakter megszólaltatása. Ebben az esetben talán érdemes lenne jobban ráfókuszálni a hősre, bemutatni a gondolatait, a környezetét, hogy mit érez, és kicsit jobban felvezetni a tetőpontot, magát a napfelkeltét.

    Jó sokat pofáztam itt, de ez nem jelenti, hogy ilyen szörnyű lenne :) Gördülékeny a nyelvezeted, és egy életszerű képet mutatsz be; talán épp ez is a gond, hogy az életszerű dolgok nem feltétlen működnek leírva, hiszen nem egy drámában élünk, ahol van bevezetés, tárgyalás, befejezés.

    Miért pofáztam mégis ennyit?
    Mert azt mondják, a novellázással lehet a legjobban gyakorolni, hogy egy regény felépítése működjön, ami itt nem igazán volt meg. A bevezetés hosszú, a befejezés nincs előkészítve. (sarkos példa, de ez kábé olyan, mint mikor az író megunja a történetét, ezért egyszer csak egy sikátorból előugrik valaki, és kinyírja a főszereplőt, és puff, vége van)
    Azt ajánlanám, hogy less rá az aranymosás oldalán a százszavas játékok győzteseinek a művére. Azokból látszik, hogy kis terjedelemben is igenis működhet egy írás felépítése.

    Remélem, hasznodra válik majd valami ebből a szócséplésből :)
    További sok sikert az íráshoz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszönöm a visszajelzést és a tanácsot. Át fogom írni egy hosszabb terjedelmű, kevesebb szereplős novellává, egy jobban átgondolt cselekménnyel és tényleges csattanóval. :)

      Törlés
  2. Ilyen semmitmondó és unalmas írást is régen olvastam már...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a véleményed! Mindenki jó valamire - ha másra nem, hát elrettentő példának. Én az írásommal, te pedig a vélemény nyilvánításod stílusával. ;)

      Törlés
  3. Kedves Victoria!

    Köszönjük a véleményed a Ceruzanyomok nevében!
    Elmondanád Leahnak - és nekünk -, hogy mit hiányoltál az írásból, mitől találtad unalmasnak, esetleg mitől lett volna számodra érdekesebb? Bizonyára a szerzőnek is hasznos volna és ahogy a fenti reakciójából láttam, szívesen tanul az építő szándékú véleményekből is.

    Üdvözlettel:
    Lia és Daremo

    VálaszTörlés