2018. április 6., péntek

, ,

Emília Molla - Arcok



Minden szombaton pirkadatkor indult. A kisvárost, ahol élt, már teljesen bebarangolta, az ottani arcokat rég ismerte. Most a szomszédos helységeken volt a sor. Rámosolygott a parkban sétálókra, betért a templomokba, és leült valaki mellé, benyitott a boltokba, és vásárolt valami apróságot, vagy azt mondta, csak körülnéz. Megfigyelte, milyen kifejezés ült ki annak az ábrázatára, aki először látta. És megjegyezte őket. Az arcokat. Minden apró szemvillanást, a szájszeglet rándulását, az orr apró fintorát..., mindent az emlékezetébe vésett.

És azok, akiknek a vonásait rögzítette, vajon milyen embert láthattak maguk előtt?

Az ötven év fölötti férfi magas volt, vézna, tölcsérmellű, minden ing lötyögött rajta, a nadrágtartója pedig állandóan lecsúszott csapott válláról. Kerek koponyája túl nagy volt testéhez képest, deresedő hajából pedig már csak a tarkójára jutott. Szemöldöke ritkás volt, orra nagy és széles, ajkai színtelenek, álla pedig húsos és előreugró. Bal arcán egy foltban száraz volt a bőr, és vörös csíkok mutatták, hogy gyakran vakarja. Szemei között mintha egy kissé horpadt lett volna a feje, ettől kancsalnak tűnt. A tekintete pedig... ködös volt. Ha megszólalt, ferde, mindig félig nyitott szájával csak felületesen artikulált, ettől szavai fátyolosan és összefolyón hangzottak.

Rövid útjairól délben mindig hazatért.

Kotyvasztott valamit ebédre, majd munkához látott. Formátlan, szakadt körmű ujjaival papírra vetette a látott arckifejezések vázlatát. Egész hétvégén ezen dolgozott. Hétfő reggel aztán a városka egyik mellékutcájában lévő üzletébe indult. Felsöpörte a járdát, kitárta az ajtó és az ablak rozzant, kopott festékű zsaluit, és kiakasztott rájuk néhány babát. Mert bababoltja volt.

Beült a pult mögé, amely munkaasztalként is szolgált. Kiterítette a magával hozott vázlatokat, és dologhoz látott. Gondosan összeválogatta az eszközöket, megtervezte, melyik babához használjon puha-, melyikhez keményfát, hol készítse a szemeket, ajkakat festéssel, hol pedig intarziával. Csontos kezei között lassan formálódtak a fejek, a végtagok. A hajakat pedig a helyi fodrásztól kapott anyagból alkotta.

De ezek a babák nem pufók kisgyermekek voltak, hanem groteszk figurák. A felnőtt ábrázatok torzzá tették őket. Rengeteg arckifejezést megőriztek a fából faragott fejek: meglepettséget, ijedséget, szánalmat, sajnálatot, megvetést, részvétet, félelmet, értetlenséget és undort. Kinek volt szüksége ilyen babákra? Senkinek. Ki vásárolta meg őket? A kisváros szinte minden lakosa, néha a szomszéd települések emberei is. Miért? Szánalomból. És félelemből. Senki sem akarta, hogy a róla árulkodó kifejezés sokáig a boltban maradjon, ahol bárki ráismerhet. Hiszen ők maguk is megrettentek, mikor rádöbbentek, milyenek valójában... De az ő arcán soha nem fedezhettek fel egyebet, csak tiszta érdeklődést, majd, idővel, ködös kifejezéstelenséget. Soha megrökönyödést, soha elutasítást, soha haragot, soha megvetést, soha büszkeséget és soha szomorúságot.

Egyik hétfőn a belépők, mint mindig, most is a forgáccsal és szerszámokkal borított pult mögött találták, munkájába merülve. Úgy tűnt, észre sem vette a betört ablakot, a boltban szétszóródott szilánkokat. Sosem szokott felnézni az ajtó fölé akasztott kolomp hangjára, csak mikor már megszólították. De ezúttal felemelte a fejét, és az asztalra ültette a babát, amin éppen dolgozott. Az arcát már készre faragta, de a haját még nem ragasztotta föl. Tekintetét a vendégekre szegezte, mindig homályos szeme ezúttal nedvesen csillogott, arca keserű volt, és szomorú, már-már számon kérő hangon szólalt meg.

– Miért nem mondták, hogy ilyen is létezik?

A baba mosolygott. A tízéves forma fiú arcán a kíváncsiság és a hála vonásai ültek.

– Én csak visszaadtam a labdáját. – A férfi tekintete a betört ablaküvegre siklott.

/Készült: 2009. - apró módosítások: 2018./


Share:

12 megjegyzés:

  1. Yoh!

    Kivételesen - habár nagyon szeretem a kiválogatott előképeket - talán egy kitört ablak vagy valami kevésbé konkrét jobb lett volna. Így előre lelőtte a csavart, hogy az öregnek baba boltja van.
    Egyébként igen érdekes helyet írtál le. Azok az arcok, megmutatták mi van a társadalomban felvett maszkok alatt. A gyermeknek még nincs, igaz? De én mégis remélném, hogy nem csak egy kisfiúnak tiszta az arca, hogy a "valóság" fafaragásai néha szebb arcokat mutatnak majd, mint amit látni enged a személy.
    Köszönöm, hogy olvashattam!

    üdv, Zsazsi :3

    ui.: Egy szó nagyon megmaradt bennem: Kotyvasztott... mintha boszorkány lenne. Olyan... misztikus felhangja van számomra.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kukucs!

      Hmm, nem szántam igazából különösebb csavarnak, hogy baba boltja van az öregnek, szóval köszönöm a tippet, hogy egy kevésbé direkt képpel ez is adna hozzá. (És élek is a lehetőséggel, mindjárt lecserélem. ^^ - Egyébként ez a lehetőség másoknak is áll, ha nagyon lelőne valamit a kép.)

      Amiket meg később írtál... mindig rácsodálkozok arra, ahogyan a világot látod! Nagyon érdekes ezt így látni, hogy ilyet is ki lehet olvasni az írásból, mert képzeld el, én fele ennyire se gondolkodtam elvontan, az egészet sokkal földhözragadtabb elképzeléssel írtam meg. :D Eddig is tudtam, hogy az olvasó is hozzáteszi a magáét egy-egy munkához, de a sajátomon látni, izgalmas. :)

      És az gond, ha misztikus felhangja van? Vagy nem?

      Köszönöm, hogy írtál!

      Üdv:
      Lia

      Törlés
    2. A látásmódomat mostanában határozottan fertőzi a társadalomismeret és a retorika tanárom is, bár alapból imádok rejtett és mélyebb jelentéseket keresni a rövid írásokban ^.^"

      Nem gond. Különleges hangulatot tett hozzá számomra (hungarian grammar level Zsazsi). Rég hallottam/olvastam már ezt a szót :)

      Törlés
  2. Najóóó :D
    Engem végig hullámvölgyben tartott ez a történet. Olyan kedvesen indult, meglepődtem, mikor kiderült, hogy egy idősödő férifról szól. Már felkészültem a klisékre (rossz szokásom, hogy mindenhol a tinis közhelyeket sejtem), de örültem, hogy most a változatosság kedvéért nem egy fiatal lány a főszereplő. Utána jött a különös rész, a groteszk figurákról, habár sejtettem, hogy ezt a sok megfigyelést hasonló módon fogja kamatoztatni. A vége eleinte kicsit zavaros volt, hirtelen azt hittem, hogy átváltozott fabábuvá, vagy meggyilkolták, vagy a fene se tudja. De kicsit megkönnyeztem a végét.
    Néhány szórend helyenként nekem nem stimmel, de ezen kívül nagyon ott van. Örülök, hogy elolvastam.

    VálaszTörlés
  3. Szia!

    Örülök, hogy sikerült meglepni a főszereplővel. Képzeld, anno pont az adta az alapötletet, hogy nem tetszett, hogy olyan gyakran fiatal és csinos lányok a főszereplők. Kíváncsi voltam, vajon mi lenne a reakció egy első látásra kevésbé megkapó szereplőre?
    Egyébként nem vagy egyedül, ez a rossz szokásom nekem is megvan, hogy a tinis közhelyeket "várom" mindenhol.)
    Mitől érezted zavarosnak a végét? Hátha sikerülne kijavítanom. A helytelen szórendek is érdekelnek, de főleg ez a zavarosság piszkálja most a csőröm.
    Megkönnyezted? Ezt dicséretnek veszem. O:)

    Köszönöm, hogy megírtad a véleményed!

    Üdv:
    Lia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Esküszöm neked nem találom, hogy hol láttam a rossz szórendet. Lehet csak fáradt voltam?
      A végénél először valamiért úgy értelmeztem, hogy a kisfiú mondja a labdás szöveget. Aztán belegondoltam, hogy várjunk ez így nem stimmel és mikor újra olvastam, akkor esett le, és most harmadjára jöttem rá teljesen a lényegére.
      Oké, megvilágosodtam, semmi. :D Tegnap csak fáradt lehettem.

      Törlés
    2. közben jobbra-balra váltogatok google+ és blogger között, nem tudom melyik a jobb

      Törlés
    3. Lehet, így volt. :)

      A felhasználót meg neked kell tudnod, itt elfér bármelyik. Ha majd nem tudlak beazonosítani, és furcsa idegenként köszönök rád - nem tudom, hány felhasználód van -, akkor meg csipogj, hogy te vagy az. :)

      Törlés
  4. csak a google+ van, meg külön a blogger, nincs sok száz felhasználóm blogspoton

    VálaszTörlés
  5. Szia Lia!

    Elég későn értem el a novelládhoz, de azért itt vagyok. :D A leírásaidat nagyon szeretem. Azt, ahogyan lefestetted előttünk a főszereplőt és a környezetet. Tényleg el tudod érni, hogy az ember ott érezze magát, közvetlenül a groteszk bácsika mellett.
    A vége nekem kissé hirtelen volt, párszor újra elolvastam az utolsó bekezdéseket, hogy teljesen világos legyen, mi is történt. Ettől függetlenül kétségkívül meghatott.
    És ami szerintem hihetetlen, hogy ez egy 2009-es történeted! Mik elő nem bukkannak a szekrény aljáról, nem igaz? :D

    Puszil,
    Henna

    VálaszTörlés
  6. Nem tudom, ez miért maradt ki, bánom is, de jobb későn, mint soha. A gondolataimat fentebb már mindenki megfogalmazta. Tetszett, ahogy a babák egyfajta tükörképek szerepét kapták meg, sikerült egy nagyon fontos és intenzíven jelen levő dolgot kiragadnod a keserű valóságból.
    Tudom, hogy nem ez volt a szándékod, de amint lerántottad a leplet a bababoltról, és arról, hogy mindenki megveszi a babákat, folyton azon kattogott az agyam, hogy az öreg milyen aljas, de teljesen "legit" módon keresi a kenyerét. És mivel ha az emberek nem akarják saját arckifejezésüket bámulni a kirakatból, fizetni fognak. Alárendeltté válnak, holott az öreg csak a valóságot tolja eléjük.
    Imádtam, eszes kis iromány lett!

    xx Jolt

    VálaszTörlés