2018. március 16., péntek

, ,

Haori - Ha megtalállak



– Egyszer megtalállak.

S mit teszel, ha egyszer megtalálsz?

– Még nem tudom – feleltem halkan.

Ha tudni fogod, akkor ígérem, megtalálsz majd.

Ez történt tíz éve, de a mai napig nem tudom, hogy mit tennék, ha megtalálnám. 
Felpofoznám? Megölelném? A mellkasát ütögetve zokognék? A kezem közé fognám az arcát, és megpuszilnám a homlokát? A hajába túrnék és szenvedélyesen csókolnám? Vállba verném? Megfognám a kezét és összekulcsolnám az ujjainkat? Megfésülném a haját, mint gyerekként? – Nem. Nem tudhatom, hogy még mindig vállig érő haja van e. – Talán csak állnék, és a szemébe néznék? Leordítanám a fejét? Kérdőre vonnám? 

Akarom én látni valójában? Lehetőséget adjak a sebeknek, hogy felszakadhassanak? Alkalmat adjak a szívemnek, hogy apróbb darabokra törjön? Akarok én emlékezni a múltra? Akarom én, hogy a jelenem a jövőm része legyen? 

A francba is! – szorítom ökölbe a kezemet. – Akarom! – ordítom torkom szakadtából. – Látni akarlak! – kiáltom zokogva. – Már tudom!

Már tudod, hogy mit teszel, ha megtalálsz? – szólal meg egy férfi hang. Jobbra-balra kapkodom a tekintetem, de az utca üres, senkit sem látok. Sötét van, csak a hold fénye világít, mert errefelé az utcai lámpákat évek óta nem javították meg. Sötétség van az én szívemben is, amióta elmentél.
Tíz éve egy levelet hagytál, abban is csak két mondat volt csupán. Két nyamvadt mondat. 

Egy hatalmasat nyelek, miközben a szívverésem próbálom csillapítani. A remegő kezemet a mellkasomhoz emelem. 

– Tudom – felelem suttogva, mert annyira félek. Izgatott lettem, de félek, hogy megsérülök. Történjen bármi, én látni akarom. Ha csak egy pillanatra is, de újra látni akarom. Egy pillanat nem sokra elég, de én annyival is beérném.

Mit motyogsz Stella?

Fájdalmasan harapok az alsó ajkamba, ahogy meghallom a nevem. Ő adta nekem, mert tudta, hogy nem emlékszem semmire. Elveszett voltam. 

– Tudom – felelek végre normál hangerővel.

Szóval tudod. – Percekig állok csendben a sötétben, a könnyeimmel küszködve. – Tíz évbe telt, hogy ráébredj, mit teszel, ha megtalálsz. – Tíz év sok idő, de én minden nap gondoltam rá. 

– Én saj…

Sh… – szólal meg újra. – Én azon a napon tudtam, hogy mit teszek, ha újra látlak, amikor tíz éve kiléptem azon az ajtón. Nem számoltál azzal, hogy én mit teszek, ha ennyi idő után újra láthatlak.

Elnyílt ajakkal bámulok magam elé, miközben próbálom felfogni a hallottakat. Lehet, hogy ő nem is akart elmenni? Lehet, hogy csak hazudott nekem, ezzel könnyebbé téve a dolgot? 

Minden olyan kusza, teljesen összezavarodtam. Felsóhajtva az égre emelem a tekintetem. 

Hátulról karok nyúlnak, és átkarolnak. A nyakhajlatomba fúrja a fejét. Magamon érzem meleg leheletét, s az illatot, amelyet tíz éve hiányolok. Mit meg nem adtam volna érte? 
A szívem sebesebben dobog a kelleténél, ezért a mellkasomhoz szorítom a kezemet. Próbálok mély levegőket venni, megnyugvásra kényszeríteni, de ahogy a férfi erősebben megszorít, úgy érzem, belehalok a forróságba. 

– Hiányoztál! – suttogja remegő hangon a fülembe.

– Most csak álmodom, ugye? – kérdezem nevetve, de mindeközben folynak a könnyeim. Lehet egy álom ennyire valóságos? Álomban érezhetek ilyen erősen illatokat? – Ezt az ölelést nem lehet összetéveszteni.

Erre csak egy halk nevetés a válasza.

– Csak merd azt mondani, hogy álmodom, és hamarosan felébredek, te pedig nem leszel sehol.



Share:

20 megjegyzés:

  1. Yoh!

    Mióta megláttam a Várólistán, hogy új novella érkezik, kíváncsian vártam. Rövid volt, egy jelenet csupán vagy még annyi se, az idő megfoghatatlan volt Stella vívódása alatt. Tíz év vívódásai? Szívesen meg tudtam volna többet a szereplőkről, a helyzetükről. Hogy a férfi miért hagyta el, hogy mi oka lehetett Stellának tíz éven át várnia rá. Nem derült ki semmi, lebegtem Stellával együtt a csapongó gondolatai közt, s a vége szintén lebegés két válasz közt, álom vagy valóság.
    Nem sikerült berántania a történetnek annyira, hogy bármelyik szereplőt is meg tudjam kedvelni vagy utálni ilyen rövid idő alatt. Ha egy kicsit többet megosztanál a szerelmükből vagy az elválás fájdalmából, szerintem pillanatok alatt ütősebb lenne, az olvasó azonnal kíváncsi lenne a folytatásra és az előzményekre, tudni akarná, miből lett kiragadva ez a részlet.

    Remélem ismét egymásra találnak és ezentúl nem a fájdalmon, hanem a boldogságon osztoznak majd.

    Üdv, Zsazsi :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Zsazsi! :)

      Igen, azóta ismerősöktől is megkaptam már ezeket kritikaként, és teljesen jogos, de akkor este így jött ki belőlem, és nem szeretek utólag jobban belepiszkálni. :) Viszont gondoltam arra, hogy lehetne belőle regény. Éppen a mai nap szedtem össze, hogy miket lehetne belevinni, de még nem teljes a dolog.
      Ha lesz valami belőle, akkor a blogomon értesülhetsz róla(mivel felkerültem a szerzők közé, ha minden igaz, kint a blogom is), vagy talán ide is felkerül. A későbbiekben elválik.
      Köszönöm, hogy írtál! :)

      Üdv.: Haori

      Törlés
    2. Rá fogok pillantani a blogodra :) Ismerős az érzés, amit nem megtervezve, csak úgy spontán, érzelemből vetek papírra, azt én is nehezebb szívvel alakítgatom később. :"3

      Törlés
    3. Rendben, köszönöm! :) Remélem, tetszeni fog.
      Pontosan, jól mondod. :)

      Törlés
  2. Nekem kifejezetten tetszett, viszont lehet, hogy műnemet tévesztettél. Végig olyan érzésem volt, mintha egy költő felindulásból írt sorait olvastam volna, ami tök jó, hiszen ekkor lehet igazán mély alkotást letenni az asztalra, de az epika a történetmesélés színtere (ha nevezhetem így). Az ilyen heves érzelmekre épülő művek általában versek. Szerintem ez a novella is inkább versként állná meg igazán a helyét. Ha attól félsz, az nem a te asztalod, mert esetleg nem tudsz rímeket faragni, verslábakat, ritmust számolgatni, ott a szabadvers. Persze én nem akarok rád tukmálni semmit, de annyira érzelmekkel telített sorokat kaptunk tőled (ami nagyon jó! - ez dicséret, nem kritika), hogy engem komolyan érdekelne, hogy mutatna ez, ha a líra műnemében alkotnád meg.

    xx Jolt

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett neked! :)
      Igen, vannak szabad verseim(talán igazad van, és ez is ahhoz hasonló), amiket tényleg nem kötök semmihez, azért is nevezhetőek annak. A blogomon, ha gondolod olvsd el őket. Mindegyik olyan, ahogy fogalmaztad: heves érzelmekre alapuló.
      Hirtelen kitörtek belőlem, éppen azért nem nyúlkálok már utólag beléjük. :)
      Egyik kedvencem: A test és a szirmok
      Kíváncsi lennék, hogy az tetszik-e neked, úgyhogy ha elolvastad, akkor szívesen olvasnám alatta a véleményed. ^^ (A szerzők közt megtalálsz, kint van a blogom)

      Üdv.: Haori

      Törlés
  3. Sziasztok,

    Nekem tetszett is, de gondolkodóba is ejtett. Jó történet volt, ami kiváncsi is tett, hogy mi történhetett velük, mi volt az ok, amiért egy évtized eltelt..stb viszont ezekre a választ hiányoltam, illetve azt, hogy részletesebben megismerjem a szereplőket. Mint ahogy ezt Zsazsi említette is.

    Ha lesz folytatása tudni akarok róla, mert szívesen olvasnám. :)

    Üdv:
    Brukú

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)

      Örülök, hogy azért tetszett. Igen,igen, utólag rámutattatok, de már nem szeretném átírni. :)
      Ha lesz belőle regény (mert gondoltam rá), akkor tudni fogsz róla. :)
      Legalábbis, remélem, kikerül majd a regényekhez, ha nem, akkor a blogom beköveted, és tudni fogsz róla, meg minden másról. :)

      Üdv.: Haori

      Törlés
  4. Szia Haori!

    Stella gondolatai, érzései hangulatosak voltak, érződött a vívódása.
    Viszont sajnos ennél többet nem is tudtunk meg sem róla, sem a történtekről, sem a fiúról. Amiket mégis, pl. a tíz év, az otthagyott levél, azok is inkább csak tovább mélyítették az egész jelenet bizonytalanságát, nem megválaszoltak kérdéseket, hanem inkább még újakat hoztak. Így viszont nem ismerhettük meg őket, és engem nem tudott lekötni, bevonzani olyan személyek sorsa, akiket nem ismerek.
    Kicsit úgy éreztem, hogy csak körbe-körbe járnak a gondolatok, kavarognak az érzések, és amikor előrébb lendülnének a dolgok - Stella kimondja, hogy látni akarja a fiút -, utána megint mégis visszatérünk a múltba, de nem azért, hogy valami ottani titokra fény derüljön.
    Nekem ez így túl hosszú és túl távoli volt ahhoz, hogy megfogjon. (Bár elismerem, engem elég nehéz romantikus dolgokkal megfogni, elég lehetetlen alak vagyok. :D )
    Szép, de szerintem szebb és magávalragadóbb lenne, ha megláthatnánk az embereket az érzések mögött. ;)

    Remélem, kapunk majd Tőled más hangulatokat bemutató írásokat is, kíváncsi lennék rájuk. :)

    Üdv:
    Lia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Lia! :)

      Örülök, hogy átérezhető számodra a vívódása.
      Igen, jogos, amiket írtál. Utólag én is látom, meg többen írták is, hogy mik a gondok vele. Ha egyszer lesz belőle regény, akkor ott kifejtek mindent róla, de jelenleg mással foglalkozom, szóval ez odébb lesz. :)
      Sajnálom, ha nem tudott megragadni a történet, de érthető, tényleg. Persze engem, mint író, teljesen elragadott, de ez más, mint egy olvasó, aki a részleteket nem tudja. :D
      Azért nem vagy lehetetlen alak, mert nem lehet megfogni romantikus dolgokkal. :D Nem vagyunk egyformák.

      Fent van az egyik történetemnek az első fejezete, ha még nem olvastad, akkor tedd meg. Hátha megtetszik. :) Annak van folytatása ugye, eddig 10 fejezet került fel. :) Leírás ide nem került, azt a blogomon elolvashatod. :)

      Üdv.: Haori

      Törlés
    2. No igen, egy-egy rész egészen máshogy hat, ha az ember tudja a mögötte lévő történetet, vagy csak úgy, önmagában.

      Mindenképp el fogom olvasni a másikat is, kíváncsi vagyok rá. :)

      Üdv:
      Lia

      Törlés
    3. Remélem, az is tetszeni fog neked! :)
      Üdv: Haori

      Törlés
  5. Mint ahogy mindenkinek, nekem is hiányzik még egy kis plusz információ a szereplőkről és a körülményekről. Ha többet tudtam volna, talán jobban meghatott volna az újratalálkozás, már ha nem álom volt.
    Számomra sok volt a belső vívódás, még hatásosabb hangulatot tudott volna teremteni, ha több környezeti tényezőről kapunk felvillanásokat, amikkel szintén Stella érzelmeire tudunk reflektálni. Az is ködös volt, hogyan találta meg végül a férfi, hogyan volt ez lehetséges. Inkább álomszerű volt emiatt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Abba már nem mentem bele, hogy a férfi miként került oda, mert nem is feltétlen az a lényeg. Sajnálom, hogy végül nem sikerült úgy megírni, hogy áttudjátok érezni, és ne legyen ennyire hiányérzetetek. :/
      Talán legközelebb! :)
      Kicsit álomszerű, igen. :)
      Üdv: Haori

      Törlés
    2. Nézd a jó oldalát: a helyesírásoddal nincsenek gondok és szépen fogalmazol, egy pedig ad egy biztos alapot.

      Törlés
    3. Igen, igyekszem odafigyelni a helyesírásra, de még szükségem van a bétámra. A fogalmazás már az én érdemem. :)

      Törlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  7. Tetszett, mert át tudtam érezni olvasás közben Stella vívódását. Ugyanakkor kicsit zavarosnak hatott, mert csak találgatni tudtam, mi történhetett velük. Az sem tiszta, hogyan talált rá ilyen gyorsan a férfi, illetve ez volt-e a valóság, vagy csak Stella képzelgett. A fogalmazásod viszont kiváló, bárcsak én tudnék így írni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm, hogy írtál!
      Örülök, hogy át tudtad érezni. Igen, sok helyen kusza és hiányos, meg sok kérdést vet fel, de ez a történet ilyenre sikerült. Gondolkodtam rajta annó, hogy egy teljes történetet írok ebből, de egyelőre nem jutottam el odáig. :/
      Köszönöm, jól esik a dícséret. ^^

      Törlés