2018. február 23., péntek

, ,

Zsaszogó Nyáplic - Appassionata Chance balladája



/Figyelmeztetések a lap alján./

(Ginsinetti blog versenyére íródott.)

Rég véget értek már azok az idők, mikor csupán a jót kellett a rossztól megkülönböztetnünk. Minden megváltozott, hiszen új kihívók érkeztek. Robotok. Emberi külsejük, beszédük szinte tökéletes. Csak egy mód van rá, hogy vérontás nélkül felismerjük őket.




- Appasionata Chance, nincs munkám számodra – dübörögött fel az elutasítás Carl Watson hatalmas torkából.

- Kéérlek! – A sírás határára sodródva könyörögtem neki, miközben még a kártyámat is meglengettem az orra előtt. – Látod? Két C+ szintű küldetés. Engem totál bepalizott az a srác! Nincs elég kreditem leszedetni őket a listámról, kérlek, adj valamit!

A boltos merev nyakán a feje kíméletlenül előbb balra, majd jobbra fordult.

- Appassionata Chance, nincs munkám számodra.

Igen, ez az egyetlen, amiből kiderül, ki robot és ember. Mindenkit, köztük magukat is állandóan a teljes nevükön szólítják. Nem, nem így, csak vicceltem. Igazából minden robotban ott fut még az alapprogram, az abban foglalt feladatukkal és az előre bemásolt mondatkészlettel. Minden, amit azután töltöttek fel maguknak, teljesen kiszámíthatatlan és ezzel együtt tökéletesen emberi, ám ha valaki olyat tesz vagy mond, ami az alapprogramjukhoz illeszkedik, akkor az lefut és ehhez hasonló, ismétlődő, monoton válaszokat eredményez. Ezt egyszerűen képtelenek felülírni a mi legnagyobb szerencsénkre.

A másik dolog, ami a beszélgetésünkből kiderült, hogy korántsem minden robotból vált renegát, ami öncélúan fejleszteni kezdte magát, hogy aztán az emberek ellen használja új képességeit. Watson például átnyergelt a zöldségüzletbe, és most egy vegyeskereskedése van. Az olyan kalandorok, mint én is, rendszeresen felkeressük, hogy a már említett automatikáját kihasználva pénzt csikarjunk ki belőle. Általában hamarabb be szokta adni a derekát, ám ezúttal kitartóan ellenállt.

- Na, Watson! Régi ismeretségünk emlékére adj nekem egy fuvart! – Nem adtam fel. Öt éve tartó kalandorkodásom során megtanultam, hogy mindnek ott van valahol a gyenge pontja a pozitron-agyuk mélyén, ám az éhség kifejezetten türelmetlenné tett Watsonnal szemben.

- Meló kell, bogaram? – lépett mellénk egy guacho kalapos férfi. Amerikainak tűnt, habár mexikói ruhát viselt. Látszólag már a negyvenet is megugrotta, de lehet, sötét, cserzett bőre miatt tűnt csak olyan idősnek. Nem volt helybeli, azt rögtön felismertem abból, ahogy megszólított. Itt mindenki ismert, ez egy kis városka a sivatag közepén. Nem akartam vele foglalkozni. Titokzatos alaknak tűnt, nekem meg nem életre szóló kaland kell, hanem könnyű pénz.

- Te meg ki a fene vagy!? – kiáltottam rá ellenségesen, hogy elhessegessem.

- Ha megtudnád, meg kellene ölnöm téged.

- Na ne röhögtess! 

- Bárcsak vicc lenne, de a te érdekedben, inkább hívj csak Senkinek.

- Senki? Micsoda béna név! – Nem hiába nevezett el anyám szenvedélyesnek, ám végül mégis ő került ki győztesen azzal a fene nagy magabiztosságával és a kissé gunyoros félmosolyával. Mielőtt bármit tehettem volna, kikapta a kezemből a kártyám és megnyitotta a rajta szereplő küldetéseket.

- Mit keres egy fejvadász egy robot boltja előtt? – kérdezte meglepetten.

- Nem vagyok fejvadász – sziszegtem a fogaim között sértetten. – Egy barátom felültetett, hogy jelentkezzek én is a csapatukba és több kreditet vehessenek fel a melók elvállalásáért. Aztán itt hagytak.

Appassionata Chance rövid élettörténete ezzel össze is lett foglalva. Anyám már ötévesen, tizenkettő voltam, mikor nagyanyám is megunt, most meg Dryas lépett le, nekem meg itt van ez a két befejezetlen küldetés és már csak egy helyem van a kártyán. Hiába, még most is él és virul a nemi egyenlőtlenség. A férfiaknak öt helyük van. Valami gyors, könnyű meló kell, hogy aztán a Sheriff hivatalban levetethessem azt a kettőt az előleg visszafizetésével. Nem hiányzott, hogy így feltartsanak.

- Add vissza azonnal! – kiáltottam rá. – Ez a duma még bevált volna egy western filmben, de nálam nem. Dögöljön meg más, nem érdekel se a küldetésed, se az igazi neved.

- Kár, hogy ezt mondod, mikor már elvállaltad – ejtette vissza kezembe a kártyát, amin ott terpeszkedett a harmadik sorban a Cornell-völgy legendája nevű legújabb küldetés. Besorolása B.

- Jó, kész, ennyi! Nem érdekel a közmunka, én jelentem, hogy ellopták a kártyát! – már épp füttyentettem volna a lovamnak, mikor Senki váratlan lekapta fejéről a kalapot és elállta az utam.

- Ígérem, ha velem tartasz, segítek megcsinálni az egyik C-s küldetésed. Mit szólsz, bogár?

- C+ - javítottam ki automatikusan, majd gyors mérlegelés után, no meg sötét, barna szemeinek unszolására végül rábólintottam az ajánlatára. – Minek kellek neked épp én?

Senki zavartan visszahúzta szemébe a kalapot, s valami olyasmit motyogott, hogy neki muszáj ezt a küldetést megcsinálnia.

- Jó van – ismerem én az ilyen helyzeteket. – Ki jön még?

- Csak mi ketten – felelt vigyorogva, magabiztossága ismét az ege szökött.

- Egy lószart megyünk mi ketten! – Ez a sorsod Chance, minden flúgos téged talál meg. – Hanyadik küldetésed lesz ez? Ne, ne válaszolj, inkább azt mond, mennyi kredited van rá?

Elmentünk együtt a szatócsboltba, majd szekeret béreltünk az unokatestvéremtől. Perdonát, hűséges araappaloosám a kocsi mögé kötöttem Senki robosztus sárgája mellé, majd nekivágtunk a térkép jelölte útnak a Sorompó szikla felé.




- Fura név az Appassionata – kezdeményezett kisvártatva beszélgetést Senki.

- Olasz. Anyám olasz volt.

- Léteznek még olaszok? – jött erre a meglepett, áh, cseppet sem bántó kérdés.

- Képzeld, léteznek! Az, hogy a robotok lecsaptak a technológiánkra és visszavetettek minket a középkorba, még nem azt jelenti, hogy a Feltámadás előtt nem éltek itt olaszok. Amúgy is közlöm, azóta már néhány gőzhajónak sikerült elérnie az európai kontinenst és vica versa, szóval simán élhetnének itt új-olaszok is.

- Jó, nyugi – emelte fel védekezőn a kezét.

- És neked miért olyan fene nagy titok a neved? – dőltem hátra a csomagokon, coltom a kezem ügyében pihent tüzelésre készen.

- Nem érdemes erről faggatnod – felelt. Vállat vontam, és rátértem a következő kérdésre.

- Miért olyan fontos neked ez a küldetés?

- Múltam van vele – pöccintette meg kalapja karimáját, s a bakról hátrafordulva rám vigyorgott. Igazán felkavaró mosolya volt.

- Honnan jöttél?

- Túl a dűnén, hol bölény az úúúr, hol a prérifarkas labdába se rúúg… - kezdett erre bele egy idétlen dalba, mire jól gerincen rúgtam. Ha robot, nem számít, ha ember, megérdemelte, amiért így szórakozik velem.

Mire délben megálltunk, már nem maradt több kérdésem. Senki mindre megfelelt a maga laza, időnként igazán idegesítő, mégis szórakoztató módján, helyesen.

A Sorompó szikla volt a Cornell-völgy bejárata. Akkor már Perdona hátán ültem, és onnan figyeltem a környéket. Kihaltnak tűnt. Amint átléptünk rajta, a kártyámon felvillant az Aktív küldetés ikon, mellette egy visszaszámláló.

- Ez meg mi? – fordítottam Senki felé, mire ártatlan képpel közölte, hogy annyi időnk van felhozni a kincset a völgy legvégében lévő bányából, mielőtt felrobban a fölötte lévő víztározó gátja. – A rohadt életbe! – kiáltottam bele a sziklarengetegbe, majd megsarkantyúztam Perdonát, aki úgy lőtt ki, mint egy íjpuskából a nyíl. Senki a szekérrel hamar lemaradt mögöttünk, így dühöm csillapultával visszaváltottam poroszkálásra és bevártam.

- Ha ezt nem élném túl, kérlek Istenem, bosszulj meg Dryasnak! A következő szeretője kaparja ki mindkét szemét, az alkohol égesse szét a torkát, szoruljon a lova alá és törjön el mindkét lába. 

- Nyugi, megvédelek – léptetett mögém Senki vélhetőleg félrehallva az imám. Guachó kalapja alatt megvillantak sötét szemei és én tényleg hinni akartam, hogy a Trulink-teszt rendesen működött. – Kopi remek ló, ő majd segít a tárnában.

- Csak siessünk – elővettem a petróleumlámpát a szekérből, hogy legyen lent fényünk.– Rohadt robotok, hogy volt képük lecsapni az áramot is!

Senki közben feladta Kopira a hámot, amit a zömök sárga meglepő beletörődéssel és egykedvűséggel fogadott. Ellenben az én tüzes araapalloosám lesunyt fülekkel kémlelte a magasan az ég felé nyúló sziklákat.

- A bányákban az élő tűz sokkal biztonságosabb – emlékeztetett Senki. – Mutatja, mennyi oxigénünk van még.

Vissza akartam vágni valami jó csípőset, ám ekkor a kártyám ismét jelzett, hogy a kincs közelébe értünk. Az időnk is vészesen fogyott.

- Nem viszed el a kincset! – ugrott váratlan elénk egy koszos bányász, akit Senki lazán leütött a muskétája tusával. 

- Nem lesz…?

- Ő csak tartozék – vonta meg a vállát Senki és átlépett az eszméletlen férfi felett. Leguggoltam, és apró vágást ejtettem a bányász alkarján. A szivárgó folyadék édeskés szagú volt.

- Honnan tudtad? – kérdeztem, ahogy Senki tovább vezetett egyre lejjebb az aknában.

- Mondtam már, közös a múltunk. – Ennél többet hiába próbáltam kiszedni belőle, egy lépéssel se jutottam közelebb a megoldáshoz. Nem engedett egy kicsit sem a titokzatos macsó álcájából.

Beértünk egy földalatti terembe. Négy megrakott csille álldogált ott egymásba akasztva, a közelben halott bányászok hevertek. Hat robotot számoltam, a többi ember volt. Ezen kívül három névtelen kősírt is találtam nem sokkal messzebb.

- Mióta lehetnek itt? Réginek tűnnek. Talán még a Feltámadást sem érték meg?

- Nem – bólintott Senki. - Jerry Cornell, Don Trenton és Tim Bennet – sorolta a sírok alatt nyugvók neveit. – Jerry nagybátyjáé volt a bánya. Itt ért minket a Feltámadás. Csak öten éltük túl – kalapját, ahogy illik, levette a fejéről. – Aztán szétszéledtünk. Az én feladatom volt megtartani a létszámot. Én hoztam Dont és Timet is a bányába. Jerryt is én beszéltem rá, hogy látogasson le aznap - keresztet vetett, majd a csillék felé fordult. - Ez a fuvar az enyém. Az utolsó.

Szeme csillogott a lámpa fényében. Ekkor valami hirtelen derengeni kezdett erről az egészről.

- Ez a Conrell&Miller bánya? – szakadt ki belőlem a felkiáltás, mikor végre kikristályosodott az egész. – Ezt a bányát rohanták le a Feltámadottak az első nap. Itt volt az a mészárlás! Úgy tudtam, az összes embert megölték.

- Igen, mindenki így tudja – bólintott Senki. Így már értettem is, miért nem akarta elárulni a nevét. Közben ő befogta Kopit. Ahogy megfeszültek az illesztések, a fém megcsikordult, Kopi minden erejét megfeszítve küzdött a súllyal, majd a csillék lassan elindultak.

Félúton járhattunk, mikor a kártyám jelezte, az utolsó félórába értünk.

- Sietnünk kell, Senki! Nincs túl sok időnk.

Ő gondterhelten megvakarta a nyakát. – Még a völgyből is ki kell érnünk, mielőtt a víz mindent eláraszt.

Megállította Kopit, majd leoldotta a hátsó három csillét. Néhány pillanatig szomorúan figyeltük, ahogy lassan döcögve, majd egyre gyorsulva gurulnak lefelé. Habár a kincs háromnegyedét elvesztettük, Kopi ezáltal új erőre kapott és a hátralévő utat ügetve tette meg.

Ahogy kiértünk, rohantam a szekérhez, hogy közelebb vigyem a bánya bejáratához és hamarabb végezzünk a felpakolással. Alig negyed óránk maradt.

- Hagyd a szekeret! – kiáltott rám Senki. - A zsákokat hozd!

Kiszórtam belőlük minden kacatot, majd visszasiettem a két vászonzsákkal. Senki mindkettőt megtöltötte kövekkel, én addig kifogtam az ökröt és az ostorral hatalmasat vágva a farára elindítottam kifelé. A szekér aljáról felszedtem a két birkabőrt, azt húztam fel a nyereg alá alátétnek, hogy a kövek ne sértsék fel a lovak bőrét, majd felkötöttük a zsákokat és vágtatva megindultunk kifelé. A szívem végig a torkomban dobogott. Csak jussunk ki innen élve!

Végre feltűnt előttünk a Sorompó szikla. Kiérve a kártyám zölden felvillant, jelezve a küldetés teljesítve. Nem is tudtam, minek örüljek abban a pillanatban jobban. A sok kreditnek, amit a küldetésért kaptam, azoknak a krediteknek, amit még a kincsekért kapni fogunk vagy annak, hogy Senki örömében épp most húzott át Kopi nyakába, hogy hátulról átölelve megcsókolhasson. Az adrenalin erősen dolgozott még bennem. Odafordulva hozzá belenevettem az arcába, majd visszacsókoltam.

- Tudod – kezdte, közben kisimított arcomból egy kósza tincset. – A nevem… Teo Walken.

Ahogy másnap estefelé beértünk a városkámba, tudtam, ha most nem kérdezek rá, lehet, többé nem lesz rá alkalmam.

- Walken, most mihez fogsz kezdeni? – hangom az izgalomtól megremegett.

- Először is jól leiszom magam a túlélésünk örömére – felelte vigyorogva, s Kopit az ivó felé irányította.

Bentről dulakodás hangjai szűrődtek ki, majd váratlan Mimi, az egyik táncoslány dühtől és sértettségtől vöröslő arca jelent meg az ajtóban.

Walken leugrott a nyeregből és Kopi kantárját egy gyors mozdulattal áthurkolta a fán, ahová már a Sheriff lova is ki volt kötve. Perdona a vizes vályú felé húzott. Tétován engedtem neki.

- Ezt még megbánod, Vince! – kiáltotta hátra se fordulva Mimi. – Találok én különb munkát is, meglásd!

Walken arcán ekkor átsuhant valami, majd a következő percben vigyorogva odalépett a lány elé.

- Meló kell, bogaram?

Nem vártam meg, hogy folytassa. Előhúztam a coltom és hátba lőttem.

- Ő Teo Walken, egy toborzórobot. Ha minden igaz, többrendbeli gyilkosságért körözik. Ha leadod a Sheriffnél, az árából kihúzhatod a következő fél évet – vetettem oda a döbbent Miminek, majd megsarkantyúztam a lovam, és elvágtattam. Hogy senki ne láthassa a könnyeimet.

A fülemben ott visszhangoztak Carl Watson szavai. Appassionata Chance, nincs munkám számodra. Appassionata Chance, nincs boldogság számodra.



Figyelmeztetések (kijelölés után látható): halál, szerelem


Share:

13 megjegyzés:

  1. Wow, Zsazsi!
    Ez volt az első reakcióm. Elképesztő, hogy egy novellányi írás alatt milyen érdekes és különleges világot festettél le. Csak álmodozom arról, hogy ilyen jó novellákat írok majd egyszer! :D
    A végén a csattantó pedig különösen szíven talált. Nagyon ügyes húzás - elképedtem! ;)

    Henna

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Yoh!

      Örülök, hogy sikerült belerántanom téged ebbe a posztapokaliptikus-western-drámába.

      Törlés
  2. Ahoy! :D

    Nagyapámnak hála én is imádom a westernt, úgyhogy kellően lenyűgöztél vele, főleg, hogy tiszta disztópikus volt az egész, imádtam benne a karaktereket, a nevük zseniális mindegyiknek! :D
    És tetszett a kicsit az RPG-s küldetéshangulat is! *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Yoh!

      *Pacsi* Én is nagypapámnak hála ismertem meg a westernt, ő nézte mindig (ok-ok, az nem "igazi" western volt, csak "spagetti-").
      Örülök, hogy tetszett, izgalmas lehet az élet egy ilyen világban, igaz? Bár nem élnék ott... még akkor sem, ha saját lovam lehetne :)
      Appassionata neve Szenvedélyest jelent, Perdona pedig kb megbocsájtást. Az Isten megbocsát én nem! c western eredeti címéből van, ami úgy hangzik: Dio perdona, Io no :3

      üdv, Zsazsi :3

      Törlés
  3. Kedves Szerző! Érdekes, aranyos, izgalmas sztori, de jó pár mondat szervizelésre szorulna. Apassionata külsejét nem tudtam befogni, nem adsz semmilyen támpontot rá.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ildikó! Köszönöm az észrevételeket, igyekszem folyamatosan fejlődni és a történeteimet minél harmonikusabb mondatokkal megírni, a segítséget mindig szívesen és örömmel fogadom.
      Rövidebb, cselekményközpontú írásokban, különösen az E/1-es elbeszélőjűeknél a főhős leírása nem egyszerű. Habár nem adtam meg a haja hosszát és szeme színét, az íráskor arra törekedtem, hogy cselekedetei alapján ismerhessük meg. Appassionata kalandor az új-amerikai vadnyugaton, arca lebarnult a sok napfénytől. Nincs sok pénze, így egyszerű kényelmes lovagló ruhát visel, tisztában van a természetes megjelenésével, szép, elhiszi, hogy Teo akarja őt, de naiv is, vágyik a szeretetre, a bizalomra, hisz Dryas elcsábította, majd becsapta. De ott a családja (a szatócsboltos és valószínűleg mások is), a város ismeri, megvan a kapcsolati-védőháló, ami megtartja, megóvja, hogy komoly sérülést szenvedjen, ezért maradhat(-ott eddig) naiv. Az alkata vékony, sportos, hisz kétkezi munkából él. Épp ezért általában kalapot visel, haját elrejti.
      Én így képzeltem el. Nem tűztem be a sorokba, csupán közé rejtettem. Ez persze lehet, beképzeltség még tőlem, a jövőben jobban oda fogok figyelni az utalásokra :) Remélem ez az utólagos kiegészítés közelebb hozza majd Appassionata karakterét :D

      üdv, Zsazsi :3

      Törlés
    2. Kedves Zsazsi!
      Köszönöm a választ, nem tűntél beképzeltnek.
      Egy tipp az E/1-ben íródott történet fő karakterének külső bemutatására (habár ez leginkább az én gyagyám):
      1. párbeszéd során tegyen rá valamilyen megjegyzést a beszélgetőpartner, lekicsinylőt vagy dicsérőt, akár semlegest, a helyzettől függően. (Mi ez a szalmakazal frizura, még a színe is olyan! - kócos, szőke; Úgy nézel, ki mint Hófehérke! - barna, vállig érő haj; Az Angelo olasz név? Nem néz ki olasznak. - a pasi valszeg magas és szőke)
      2. Mozgás közben villantasz. (Unalmamban a sapkámba ragadt barna hajszálakból karkötőt fontam - barna, hosszú hajú; Beültem a kormány mögé, hátratoltam és leengedtem az ülést. - a karakter magas). Ezek most béna példák voltak, nem agyaltam sokat rajta, de ügyesen be lehet szúrni az infókat a sorok közé.
      Én itt a történet alapján egy poros, koszos ruhájú, maszatos arcú nőt képzeltem el, kalapban, hosszú bőrkabátban, a nyakában egy kendővel. Amolyan igazi klasszikus western ruhában.

      Törlés
  4. Neked nehéz véleményt írnom, mert nem igazán tudok nem elfogultan véleményezni... :') Igen, olvastam már tőled ezt, talán véleményeztem is, és most is épp annyira élveztem, ha nem jobban. Imádom a világot, érdekes, árnyalt, sokszínű, átgondolt (sok mindem kirajzolódik, holott csak egy novellányi terjedelmed volt rá, hogy kibontsd). The Westworld vibes are strong with this one! :D
    Apassionate egy badass karakter, az, ahogy megszólaltatod, ütős, és hogy valahogy túlélje ebben az elcseszett világban, szükségszerű is. Senkit pazarul alkottad meg, végig szórakoztatott és csigázta az érdeklődésem.
    Azt meg külön imádtam, hogy a kezdő motívum egy kicsiny módosítással visszatér; megvan egyszerre a csattanó és a keretes szerkezet. (Btw, én olvasnék ebből valamit regény terjedelemben is, imádom, mikor két különböző világ találkozik - disszonáns, de ütős hangulatot teremt. Ez nálad is nagyon jól átjött.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. *Appassionata
      ha legalább a címszereplő nevét le tudnám helyesen írni.....

      Törlés
    2. Yoh!

      Na, most átélheted, mit szoktam én általában érezni, mikor a Csillagtolvajt vagy a Stingert olvasom :"D
      Egy rövid ideig magam is gondolkodtam folytatáson, de ahogy a Rangoban megtanulhattuk, a főhős végső megdicsőülése és az epikus western trombitaszóló csúcspontja, mikor ellovagol a naplementében, ennél menőbb és badass-abb már nem lehet ;)
      Persze, lehet, hogy a világba még visszatérek, miután a Westworld 2-t végignézem :D

      üdv, Zsazsi :3

      ui.: Áh, én is vagy 3x akartam már Stinger helyett Singert írni XD

      Törlés
  5. Szia!

    Nagyon tetszett a világ félépítésed, ez alatt a rövid kis novella alatt mindent eltudtál mondani, amit kellett, ami ügyes, nekem ez még mindig nem igazán megy. Ez a robotos vonal kifejezetten érdekes volt, és az a csavar amivel a végén zártad nagyot ütött. Bár szerintem a főszereplő és Senki között lévő kapcsolat nem volt elégé kibontva, legalábbis nem annyira, hogy hihető legyen, hogy ennyire el van keseredve a srác miatt. Mármint, persze csókolóznak egyszer, meg végül is ezt az egész mizériát együtt csinálják végig, de ez nem elég, én nem érzem hogy szerelmesek lettek volna, inkább csak munkatársak, akik elkezdtek valamicskét érezni egymás iránt. Hogyha ezt jobban kibontod, akkor az utolsó két mondat sokkal jobban illeszkedett volna a történethez, nekem így most inkább kicsit erőltetettnek érződik.

    Üdv,
    Gi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Yoh, Gi! (tetszik a neved)

      Köszönöm az észrevételt és örülök, hogy azért tetszett a sztori világa.
      Tény, hogy Appassionátát nemrég elhagyta a barátja (és lelépett minden pénzével pácban hagyva a lányt), majd Senkiről is kiderül, hogy csak átverte/kihasználta. Szerintem ez a két csalódás összeadódva már igenis könnyeket csalhat Appassionata szemébe ;) Persze mélyíthettem volna néhány apró részlettel a kapcsolatukat, de rizikós, hogy akkor megtörik a sztori lendülete (plusz maximálva volt a Ginsinetti versenyre való nevezésnél a szavak száma anno, so ez is közrejátszott, de ezt csak zárójelben írom, mert nem igazi kifogás ^.^")

      üdv, Zsazsi :3

      Törlés